A viharos 16. század idejében Vizsoly Abaúj vármegye közepes méretű vidéki településeihez tartozott. Magyarország három részre szakadt: középső részét az Oszmán Birodalom foglalta el, az ún. királyi Magyarország főleg az északi és a nyugati részeket foglalta magába, a délkeleti területeken pedig az Erdélyi Fejedelemség mint oszmán hűbéres létezett. A 16. században az Oszmán Birodalom egyre mélyebbre hatolt Magyarország területébe. Az 1568-as drinápolyi békének köszönhetően Magyarország és az Oszmán Birodalom közötti határ egy időre stabilizálódott, de a hatalmas határzónát a kisebb portyázó török csapatok rajtaütései továbbra is sújtották, és a határ túloldalán lakókat kétszeres adófizetésre kényszerítették. A füleki szandzsák (oszmán közigazgatási egység) megalakulása után területe folyamatosan növekedett – északon Dobsináig, északkeleten és keleten pedig Abaúj középső részéig és Zemplén déli részéig húzódott. A 16. század második felében Vizsoly a füleki szandzsák portyázásainak is ki volt téve. A reformáció gondolatai a fent említett bonyolult körülmények között terjedtek el Magyarországon. A reformáció kialakulását befolyásolta az 1555-ös augsburgi béke, amely lezárta az ún. vallási háborúk korát. A "cuius regio eius religio" (akié a föld, azé a vallás) szabály szerint az uralkodó vallása lett átruházva az egész ország népére. Ez azonban csak a katolikus és az evangélikus vallásokra vonatkozott, a kálvinista, zvingliánus, anabaptista vagy antitrinitárius vallási irányzatokkal ellentétben. Annak ellenére, hogy a jobbágyvárosok és falvak lakóinak vallása elvileg a földtulajdonosaik vallásától függött, az állandó oszmán veszély lehetővé tette az egyéb protestantáns irányzatok terjedését is Magyarországon a földbirtokosok és alattvalók körében. Míg Luther reformációja főként a szlovákok és a németek körében (evangélikusok) terjedt el, addig a kálvinista reformáció főleg a magyarok körében (reformátusok). Magyarország nyugati részei és számos kisebb, távolabbi enklávé katolikus maradt.

A protestantizmus egyik célja az Isten szavának – a Bibliának – a nemzeti nyelveken való terjesztése volt. A Biblia különféle részeinek magyar nyelvre történő fordítása már a középkorban megtörtént, és az 1493–1576 közötti korszak számos kódexe és azok átirata is megőrződött (többek között a pozsonyi vagy az érsekújvári kódex). A reformáció és a könyvnyomtatás magyarországi elterjedésének köszönhetően a 16. század 30-as éveitől kezdve a Biblia kisebb részei önállóan is megjelentek magyarul, pl. Pál apostol levelei (1533), az evangéliumok ill. az egész Újszövetség (1536, 1541, 1586), a zsoltárok (1548) és az Ószövetség egyes részei (1551 – 1555, 1567). Ezek azonban a latin Biblia (az ún. Vulgata) vagy a görög eredetű (Septuaginta) fordításai voltak. Bornemisza Péter a későbbi vizsolyi nyomdásszal, Mantskovit Bálinttal együttműködve Detrekő várában és Galgócon megkísérelte a 16. század 70-es éveiben a teljes Biblia magyar nyelvű speciális fordítását és kiadását.

1580 körül Vizsoly lett a kálvinista Mágócsy Gáspár földbirtokos és felesége, Alaghy Judit székhelye, akik a reformáció fő terjesztői közé tartoztak Magyarországon. Mágócsy Gáspár és András támogatásával Károlyi Gáspár 1586-ban kezdte el a Biblia fordítását. Abban az időben már Kassa-völgyi református szenior- avagy szuperintendensként, ill. a közeli Gönc prédikátoraként tevékenykedett. A Biblia fordításával már a brassói, illetve a reformáció szülőhelyén, Wittenbergben folytatott tanulmányai óta foglalkozott, az általa lefordított néhány rövidebb részlet pedig már 1563-ban megjelent. Amikor a Mágócsy testvérek az oszmánellenes harcok során elestek, Károlyi felesége pedig három lányával együtt tífuszban meghalt, a kiadatás előkészületei 1586 és 1587 között leálltak. A tevékenység folytatására Alaghy Judit és a sikeres törökverő és későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond házassága után került sor, mindkettőjük lelkesedésének köszönhetően. Bár a legújabb megállapítások szerint Károlyi valószínűleg maga fordította le az egész Újszövetséget, legalább három másik egyházfő is hozzájárult egyes részek fordításához. A fent említett latin Vulgata és a görög Septuaginta mellett az akkor ismert bibliai szövegek héber és görög szakaszai, valamint a 16. századi bibliatudósok (Franciscus Vatablus, Sebastian Münster, Santes Pagninus, Immanuel Tremellius) és a korábbi magyar fordítók (Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter, Székely István) bibliafordításai és magyarázatai szolgáltak a Biblia fordításának alapjául.